A Digitális Bíróság Projekt gyorsabb, könnyebb és olcsóbb hozzáférést biztosít a bíróságokhoz, jelentősen megkönnyítve az ügyfelek, a jogi képviselők, a bírósági dolgozók munkáját, illetve növelve a bíróságokhoz való hozzáférést, amely a közbizalom erősítését szolgálja.

Mai, megváltozott világunkban már teljesen magától értetődő, hogy interneten keresztül is vásárolhatunk, sőt, hivatalos ügyeink többségét is van lehetőség online intézni. Ebből adódóan jogos elvárás a bírósági ügyintézés digitalizálása, elektronizálása. A Digitális Bíróság projekt célja a bíróságokhoz való hozzáférés egyszerűsítése, gyorsítása, a bürokrácia csökkentése. Ahogyan eddig, úgy most is lehetőség van ügyfélfogadási időben személyesen felkeresni a bíróságok ügyfélsegítőit, lajstromirodáit a felmerülő kérdésekkel, azonban a digitalizációnak köszönhetően már az ügyfélközpontokban is biztosított a digitális betekintés a Lajstromirodai Iratbetekintő Rendszeren keresztül.

 

Az Ügyfél Irathozzáférési Rendszer segítségével az ügyfelek online, a nap 24 órájában, akár otthon, a kanapéról betekinthetnek a 2020. január 1. napját követően indult peres ügyük bírósági irataiba. A bírósági iratok sorban állás, utazás és másolási költség nélkül letölthetők, megtekinthetők. A megújult Bírósági Határozatok Gyűjteménye lehetővé teszi, hogy ügyfélbarát felületen keresztül elérhetők legyenek az anonimizált bírósági határozatok.

 

 

 

A digitalizációnak köszönhetően a bíróságok mára nem csak az ügyfelekkel, hanem a társszervekkel, egyéb hivatalokkal is elektronikus kommunikációt folytatnak. Magyarországon ma már több mint 200, ún. közhiteles nyilvántartás létezik. A bíróság az eljárások során számos közhiteles nyilvántartásban megtalálható nyilvántartott adat igazolását kérheti, amelyeknek beszerzése korábban pénzügyi  terhet is rótt az ügyfelekre, az ügyintézés pedig jelentős időráfordítást igényelt. A digitalizációnak köszönhetően a közhiteles nyilvántartásokban fellelhető adatokat már egy gombnyomással elérheti a bíróság.

 

 

A Digitális Bíróság projekt megvalósítása során építettek az Országos Bírósági Hivatal korábbi EKOP projektjeinek eredményeire, amelyekben kialakításra került

- a Bírósági Elektronikus Tájékoztatási és Figyelmeztető Rendszer (BETFR), ahonnan a bíróság ügyfelei a fontosabb eljárási cselekményekről SMS és email értesítést is kérhetnek,

- a pertartam kalkulátor segítségével az egyes bíróságokon a meghatározott pertípusokban a várható ügyintézési idő ismerhető meg,

- a Bírósági Fizetési Portál biztosítja a bírósági eljárásokhoz kapcsolódó fizetési (pl.: illeték, egyéb eljárási költségek) kötelezettségének elektronikus teljesítését. 

Az új, ügyfélbarát felületen visszakereshetők a befizetések, valamint eljárási illeték kalkulátor segít a várható költségek kiszámolásában. Az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer rendszeren keresztül pedig befizethető az illeték, aminek köszönhetően már illetékbélyegért sem kell sorban állnunk a postán.

 

A KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2017-00052 projekt konzorciumi formában a Magyar Kormány támogatásával, európai uniós forrásból jött létre.