A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) vezette konzorcium közel ötéves munkájának köszönhetően sikeresen megvalósult a „Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) földmegfigyelési adatinfrastruktúra és szolgáltatások kialakítása” elnevezésű, európai uniós támogatásból finanszírozott projekt, amelynek a legkiemelkedőbb eredményei közé tartozik számos hatósági folyamat támogatása mellett a hazánkról készült űrfelvételek korlátlan böngészésének lehetősége, valamint három közigazgatási eljárás elektronizálása is.

Az Európai Űrügynökség Copernicus programja a Föld állapotának megfigyelésére fókuszál a Sentinel műholdcsalád tagjai által gyűjtött adatok segítségével, így könnyedén vizsgálható a légkör és a földfelszín állapota, például a növényborítottság vagy akár a bel- illetve árvíz által elöntött területek nagysága. A Magyarország és érdekszférája területéről heti rendszerességgel érkező információk megkönnyítik a hatóságok feladatainak ellátását éppúgy, mint az egyetemek és a kutatóintézetek számára a hosszú, vagy éppen rövid távú tendenciák vizsgálatát.

A FIR projekt keretében megvalósult eFöld Portál kaput nyit a nagyközönség, a laikus érdeklődők előtt is. Egy egyszerű regisztrációt vagy KAÜ (egykori Ügyfélkapu) azonosítást követően bárki számára elérhető a műholdfelvételek böngészésének korlátlan és térítésmentes lehetősége. Így akár néhány kattintással ellenőrizhető a lakóhelytől távol eső területek állapota (pl. erdők vagy szántók mérete és a növényborítottság mértéke), ha azok kiterjedése legalább tízszer tíz méter, ennél kisebb objektumok nem látszódnak a képeken.

A FIR űrfelvételeinek feldolgozása különösen a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás, a vízügy, a környezetvédelem, a honvédelem és a katasztrófavédelem területén bír kiemelt jelentőséggel. A különböző ágazatok egyedi igényeinek megfelelően kialakított szakrendszereken keresztül elérhető naprakész űrfelvételek segítségével nyomon követhető többek között a művelés alá vont területek, valamint az erdőborítottság nagyságának változása, valamint a belvíz által elöntött területek mértéke is. A FIR az elkészült felvételeket letölti, elvégzi a szükséges, teljesen automatizált minőségellenőrzési feladatokat, gondoskodik a felvételek megfelelő feldolgozásáról, végül azokat a Földmegfigyelési Adatbázisba menti.

2019. február 27-én készült Sentinel-2 műholdfelvétel a Balatonról. A víz mélysége és fizikai-kémiai sajátosságai kék-zöld színárnyalatokkal jelennek meg. A jó felbontásnak köszönhetően láthatóvá válik a víz örvénylésének iránya. Az erdők területe kiválóan lehatárolható, mivel azok az évszaknak megfelelően összefüggő, sötétbarna foltok formájában látszanak a felvételen © contains modified Copernicus Sentinel data (2019), processed by ESA, CC BY-SA 3.0 IGO

A projekt számottevő újítása még több eljárás teljes körű vagy részleges elektronizálása. Az eseti légtérkérelmek eddig papíralapú ügyintézése ezentúl egy integrált online felületen is elérhető, ahol KAÜ azonosítást követően az adminisztratív teendők mellett a tervezett műveleti légtér térképen való kijelölése és a szükséges mellékletek feltöltése csupán pár kattintás.

A KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2017-00050 projekt konzorciumi formában, a Magyar Kormány támogatásával, európai uniós forrásból (Európai Szociális Alap) valósult meg.