Milyen eszközök tudják segíteni az önkormányzatokat a közszolgáltatások minőségének javításában? A Belügyminisztérium projektjének célja az volt, hogy feltérképezve az adott önkormányzatok működését, a kutatási szakemberek kellő iránymutatást tudjanak adni abban, hogyan növelhetik a helyhatóságok a versenyképességüket.

A Helyi versenyképesség-fejlesztési kutatási program (HVK) célirányos elemző kutatásainak végrehajtásával az önkormányzati vezetők munkáját támogató eszközrendszer, valamint a szakmai-ágazati irányítók döntéseit támogató szakpolitikai ajánlások kidolgozása valósult meg, amely kiemelt figyelmet fordított a hazai sajátosságokra. A kutatás öt területet érintett, a helyhatóságok költségvetési gazdálkodását, a közszolgáltatások minőségfejlesztési módjait, feladatellátásának szervezését és a helyi gazdaságfejlesztési lehetőségeket. A vizsgálat célja elsősorban az volt, hogy a felmért eredményekkel segíteni tudják az önkormányzatok még hatékonyabb működését.

A program keretében huszonöt közszolgáltatásra koncentrálva 4000 fős reprezentatív lakossági felmérést készítettek. A kutatás részeként 2500 vállalkozást kerestek fel kérdőívekkel, amelyekben azt vizsgálták, hogy a lakosság és a cégek milyen tapasztalatokkal rendelkeznek a közszolgáltatásokról. Természetesen nemcsak az ügyfeleket vonták be a programba, hanem több mint ezer önkormányzatot elemeztek kérdőívek segítségével. Esetükben arra esett a fókuszpont, hogy az egyes települések a területen milyen megoldásokat alkalmaznak, mit tartanak jó gyakorlatnak. Emellett ötven önkormányzati vezetővel személyes interjút is készítettek.

Ezt követően a HVK megvalósítása során a tapasztalatok elemzése és a nemzetközi példák áttekintése valósult meg, melyek alapján javaslatok kerültek kidolgozásokra, illetve megvizsgálták azok finanszírozhatóságát is. A kutatási eredmények alapján kidolgozott kormányzati intézkedési javaslatokat kormányjelentés foglalja össze.

A projekt során vizsgált huszonöt közszolgáltatás feladatcsoportjai

A HVK keretében a helyi közszolgáltatások ellátásának és szervezésének átalakítására, felhasználói körre szabottan szakpolitikai ajánlások, gyakorlati útmutatók és konkrét javaslatok kerültek kidolgozásra, amelyeket a BM Önkormányzati Államtitkárságának munkatársaival együttműködve több mint 50 szakértő valósított meg. A Projekt kutatási eredményei felhasználásra kerülnek egyrészt az önkormányzati szektor egészét érintő ágazatirányítói beavatkozások és szakpolitikai döntések előkészítése során, másrészt az önkormányzatok számára készült gyakorlati útmutatók és ajánlások az önkormányzati vezetők településirányítással összefüggő feladatainak támogatását szolgálhatja. Harmadrészt a kutatás országos lakossági felmérésének eredményei átadásra kerültek a KÖFOP-2.3.1-VEKOP-16-0001 azonosító számú a „Helyi közszolgáltatási információs rendszer fejlesztése és bevezetése (IKIR)” című kiemelt projekt számára, így azok részleteiben is elérhetőek lesznek.

A KÖFOP-2.3.3-VEKOP-16-2016-00001 (HVK) projekt a Magyar Kormány támogatásával, európai uniós forrásból jött létre.