Téradat-alapú digitális fejlesztések az építésügyben

Publikálva: 2023. július 21.

Ünnepélyes keretek közt zajlott a „3D alapú adat infrastruktúra kialakítása” elnevezésű projekt 2023. június 29-i záró rendezvénye a Margitszigeten a konzorciumvezető Lechner Tudásközpont szervezésében. A digitális építésügy fejlesztésének eredményeként az építésügyi folyamatok egykapus online felületen intézhetőek, mellyel az adminisztrációs terhek csökkentek, valamint az építésügy területén dolgozó szakértők és az ügyintézők munkája is egyszerűbbé vált.

A 2015-ben indult projekt alapvető célkitűzése volt, hogy az új szakrendszerek létrehozásával és a már régóta működő alkalmazások korszerűsítésével csökkentse az épített környezethez és a térségi tervezéshez kapcsolódó ügyintézés átfutási idejét és költségét, ezáltal a lakosság és a vállalkozások adminisztratív terhei mérséklődjenek.

A megvalósítás az „E-építés keretrendszer–innovációval a magyar emberek szolgálatában” című projekttel szoros együttműködésben zajlott. Az egységes keretrendszerbe integrált, az elektronikus közműegyeztetés egyablakos platformjaként működő e-közmű térinformatikai alkalmazás (e-közmű), az Elektronikus Térségi Tervezést Támogató Rendszer (E-TÉR), illetve a Nemzeti Térinformatikai Alaptérkép (NTA) online térkép és kapcsolódó webes alkalmazás létrehozása mellett teljes körűen megújult a már 1998 óta működő Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TEIR) is.

A projekt szakmai részleteit Juhász Géza Péter, a Lechner Tudásközpont Térségi és Téradat Főosztályának vezetője ismertette. Elmondta, hogy a 2023 június végén záruló uniós projekt keretében 11 szakrendszer készült el, melyek csak részben vagy egyáltalán nem elektronizált folyamatokat helyeztek teljes mértékben digitális alapokra, és amelyekhez számos téradatbázist alakítottak ki. A tizenegy informatikai szakrendszer kapcsolódását háttértámogató rendszer segíti, így a szakrendszerek egy platformon kommunikálnak egymással: „a magyar építésügy digitalizációját célzó 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása projekt eredménye nem csak a majdnem tucatnyi szakrendszer, hanem az ezek kapcsolódását lehetővé tévő közös keretrendszer is, amelynek segítségével az alkalmazások adatbázisai képesek az egymás közötti kommunikációra” – fejtette ki a projekt vezetője.

Az e-közmű, azaz az Egységes Elektronikus Közmű-nyilvántartási Rendszer product ownere, Gyertyánági András elmondta, hogy a közművezetékek adataihoz történő elektronikus hozzáférést 6 éve biztosító online felületen a regisztrált közművezeték-üzemeltetők száma 1265, a hálózatok száma pedig 1393, ami 100%-os regisztrációt és 98%-os térképi adatszolgáltatási arányt jelent. A rendszer 220 ezer felhasználója közül 7500 kamarai jogosultsággal rendelkező tervező, az indulás óta benyújtott kérelmek száma meghaladja a 600 ezret. Nagyságrendileg általánosan 5 ezer ügy van folyamatban, napi szinten 142 újabb keletkezik. Az e-közmű a közműegyeztetési folyamat korábbi 30 napos átfutási ideje 17 napra csökkent.

Devecseri Anikó, a Lechner Tudásközpont Térségi Szakértői Osztályának vezetője elmondta, hogy a projektben fejlesztett szakrendszerek közül a legösszetettebb feladat az Elektronikus Térségi Tervezést Támogató Rendszer, azaz az E-TÉR kialakítása volt. Létrehozásának alapkoncepciója a területrendezési, területfejlesztési, településrendezési, településfejlesztési tervek és településképi dokumentumok teljes életciklusának – a tervező kiválasztásától a tervezésen, egyeztetésen át, az elfogadott tervek tervtárazásáig – lehető legnagyobb mértékű webes támogatása volt. A fejlesztés során 137 informatikai funkció valósult meg, 811 településen összesen 1105 tervezési folyamat indult el a felületen. Jelenleg 653 településen folyik tervezés 37 különböző eljárás típusban.

Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TEIR) továbbfejlesztésének eredményeit Dr. Nagy András, a Lechner Tudásközpont térinformatikai vezető szakértője mutatta be. A területi folyamatok vizsgálatára alkalmas térinformatikai alkalmazás 1998-ban indult el, azonban az idő előrehaladtával felülete és struktúrája is megújításra szorult. A projekt adott lehetőséget az adatbázis korszerűsítésre, alkalmazásfejlesztésre, valamint a felhasználói felület frissítésére, a már megismert hatalmas adattartalom és a felhasználók által kedvelt alkalmazások megtartása mellett. A TEIR-t leginkább térségi tervezéshez, települési információk gyűjtéséhez, kutatáshoz, előadások készítéséhez használják. Az alkalmazás legtöbb funkciója bejelentkezés nélkül és díjmentesen elérhető; bejelentkezésre csak az adatok letöltése, saját beállítások érvényesítése, illetve értesítések igénylése esetén van szükség.

A konferencián szó esett a településképi arculati kézikönyvek előállítását támogató alkalmazásról is, a leendő családi házak vázlatterveinek elérését és csaknem kiviteli szintű vázlatterveket biztosító Nemzeti Mintaterv Katalógusról, az állami tulajdonú épületek felmérését támogató tervezett webes alkalmazásról, a Műszaki Irányelv Programról, a Nemzeti Térinformatikai Alaptérképről, a Nemzeti Fejlesztési Potenciál térképi alkalmazásról és a megújuló Országos Területfejlesztési és Területrendezés Információs Rendszerről is.

A KÖFOP -1.0.0-VEKOP-15-2016-00037 azonosító számú „3D alapú adat infrastruktúra kialakítása” projektet a Lechner Tudásközpont, valamint a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség alkotta konzorcium valósította meg a Magyar Kormány támogatásával, európai uniós forrásból.

Menü

Főoldal

Navigáció