Hogyan tehető eredményesebbé az önkormányzatok működése? – ezt vizsgálta egy átfogó kutatás

A Belügyminisztérium által megvalósított Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése II. (ÖFFK II.) című kiemelt projekt folyamatfókuszú megközelítésben azt vizsgálta, hogy az önkormányzati működés hogyan tehető eredményesebbé, és ennek érdekében a helyi önkormányzati feladatkör olyan fontos területein kíván eredményeket elérni, mint a közösségen alapuló problémamegoldás ösztönzése, az előnyös kapcsolatok előmozdítása, a civil társadalom bevonása, illetve az információfeldolgozás képességének és módjának javítása.

A helyi közszolgáltatások ellátásában az önkormányzatok szerepvállalása döntően meghatározza a feladatok végrehajtásának minőségét. Az ÖFFK II. projekt végrehajtása ezért nem nélkülözhette az önkormányzatok – a projektek megvalósítása és a napi működés során keletkezett – már meglévő tapasztalatainak vizsgálatát, amelyek részletes megismerése, a helyi közszolgáltatások hatékonyabb ellátásának, reformjának elősegítése érdekében három kutatási tématerület került meghatározásra:

 

 

 

A projekt keretében megtartásra került 6 db regionális konferenciasorozat, különböző disszeminációs rendezvények, workshopok, illetve 2 db nemzetközi konferencia, ahol a V4 országok szakértői is képviseltették magukat.

 

A kutatások tapasztalatai alapján elkészült dokumentumok hasznos információkkal szolgálnak az önkormányzatok számára. Ilyen eredménytermékek a Kutatási jelentések, az Ajánlások, a Módszertani kiadvány, az Útmutató, a Módszertani segédletek és az Összegző tanulmány. Ezek a dokumentumok mindenki számára nyilvánosan elérhetőek az Önkormányzati Koordinációs Iroda honlapján.

 

 

A szakmai rendezvényeken és az elkészült szakmai dokumentumokon túl, a projekt kiemelkedő eredménye a Szolgáltató Önkormányzati Díj-rendszer és Díj kialakítása.  A Díjat olyan önkormányzatok nyerhették el, akiknek alapcélja szolgálni és összefogni a település lakosságát, és mindazon érdekhordozókat, akik jelenlétükkel, működésükkel, szolgáltatásukkal hozzájárulnak a település fizikai, gazdasági, társadalmi, kulturális környezetének fenntartható fejlődéséhez.

 

A projektről bővebben a https://bm-oki.hu/ oldalon olvashatnak.

A KÖFOP-2.3.4-VEKOP-15-2016-00002 (ÖFFK II.) projekt a Magyar Kormány támogatásával, európai uniós forrásból jött létre.

Menü

Főoldal

Navigáció